reprobus hazaért…

a készülődés és az Út viszontagságai

Archive for utazas

Csomagolás, útiterv, rep.jegy

No, ma megejtettem az első csomagolást, igen-igen, hamarabb is sor kerülhetett volna rá, de most már ez van. A kedves zsákocska megrúgta a 11 kg-t. Faragás következik, de tényleg nem tudom, hogy miből. A polifoamot pl.  már indulásból kihagytam.
Szóval, igen, érdemes kicsit korábban nekikezdeni a csomagolásnak. :)

Közben frissítettem az útitervemet is. Finisterrei úttal együt 36 napra tervezem. Erre jön még az oda és visszaút. Épp, hogy beleférek a 40 napomba.

Egyúttal eldőlt a visszaút kérdése is. Repűlővel (Ryanair) Frankfurtig, onnan pedig a német/osztrák/magyar/román vasúti társaságokat boldogítom.

Mára ennyi!

Vonatok (Barcelona – SJPP)

Aki esetleg olyan balga lenne, hogy hozzám hasonlóan, Barcelónából próbál eljutni SJPP-be, annak itt egy link a rendelkezésre álló vonatokkal. (Sajnos a táblázatok nem tartalamazzák a jegyek árát.) Tovább ehhez a bejegyzéshez »

Készülődés

no igen, Santiagoba… a mai nappal együtt még 24 nap van hátra az indulásig. Kolozsvár, Barcelóna, pár vonatváltás aztán Saint Jean Pied de Port, és, ha minden rendben megy, akkor Santiago de Compostela. Tovább ehhez a bejegyzéshez »